1. jelenet - Blaha Lujza tér

Hey, sweeties! 

El sem hiszitek, mennyire boldoggá tett, hogy 24 óra leforgása alatt a blognak 3 feliratkozója, és két megjegyzése volt! Eszméletlenek vagytok! ;-)

Egy kis info a továbbiakhoz: 

Szeretnék mindenben hű lenni a harmincas évek magyarságához, vagyis a mozihoz. Abban az időben egy-egy snitt, vagy jelenet nem volt hosszú, ettől lettek a filmek pörgősek, ezért volt érthető a cselekmény, és élvezhető, hiszen nem voltak hosszú, vontatott részek, amiben mindenki a nasijába unta magát. Ezen a vonalon tovább haladva az én fejezeteim is rövidebbek lesznek, mint amit tőlem megszoktatok, és egy fejezetben egy cselekményszálat feszegetünk. Ez nekem is új terep lesz, de remélem sokkal jobban pörög majd a sztori, ahogy én azt megálmodtam. Ezen kívül biztosan észre vettétek, hogy E/3-ban folyik a cselekmény. Ez nekem szintén idegen, de el sem tudom képzelni máshogy. 

Ez a történet mindenkinek új lesz, nektek is, nekem is, úgyhogy vágjunk is bele! :-)

Enjoy, sweeties! Kommentelni, pipálni ér!

A delet is elütötte az óra.

A májusi szellő lustán kergette a cigaretta és a kocsik füstjének keverékét. Ebédidőben az éttermek teraszai megteltek vidám napfürdőzőkkel. Nők és férfiak igyekeztek az ebéddel, hogy visszaérjenek az irodába. Vidám fecsegés töltötte meg a tereket, hangos hahotázástól lett ízesebb a napsütés. Egyre több autó jelent meg az utcán, a villamosok megállás nélkül dudáltak a helytelenül közlekedőknek. 

Minden békés volt. Egy átlagos szerdai nap. 

Blanka hunyorogva nyitotta ki a szemeit. Beletelt néhány másodpercbe, mire észlelte a külvilágot. Egy padon feküdt, feje alatt a táskájában a szemügettokja nyomta a tarkóját. Morogva ült fel, és a telefonjáért nyúlt. Fél egy. Szóval az egész város hagyta, hogy egy padon aludjon, és eszükbe sem jutott, hogy megsérülhetett, vagy akár halott is lehet.

 - Túléltem egy villámcsapást, az Istenit... - a telefonja lemerül, alig pár százalékott jelzett az akku. 

Most jutott eszébe körbenézni. A Blahán volt. A szokásos kombino helyett régi, sárga villamos csörömpölt. A nap melegen sütött, annak ellenére,hogy december első napja volt, legalábbis Blanka szerint. Túl meleg... Talán forgatáson lenne? Hol az aluljáró? Mik ezek a régi kocsik? És miért van mindenki öltönyben? Hol van a szokásos Pest illat, a kipufogógáz, és meki keveréke?

Lassan kelt fel a padról. Kicsit szédült, a feje zúgott, de még igy is az egyik, ha nem a  Föld legszerencsésebb emberének érezte magát. Túlélt egy villácsapást...
Vagy lehetséges, hogy csak hallucinál? Talán ezért ez a sok furcsaság. Más magyarázata nem lehet annak, hogy a tér, amin nap mint nap átvág, teljesen máshogy fest. Ha nem ismerné a város minden fontosabb csomópontját centiről centire, talán abban sem lenne biztos, hogy egyáltalán Budapesten van. Ha nem hallaná a magyar szavakat maga körül, talán arra sem venne mérget, hogy Magyarországon van. Hova lett a sarokról a gyros büfé, ahol diákigazolvánnyal olcsóbban vásárol az ember? Vagy a H&M, aminek pontosan a lány háta mögött kéne lennie? Hol vannak az interaktív táblák, vagy a kombínók?

 - Elnézést, meg tudná mondani, hol vagyok?  - ha mégis álom, járhat benne amerre csak akar. Egy dzsörzékosztümös nőt szólított le,.
 - A Blaha Lujza téren - a nőnek reszelős hangja volt a cigarettától.
 - Lehet még egy kérdésem? - látta, hogy alkalmi társalgója egyre furábban méregeti, de nem törődött vele. - Milyen nap van ma?
 - Szerda. Május 12. - két lehetősége maradt: vagy tényleg kómában van, és képzeleg, vagy meghalt, és ez valami ócska játék a purgatóriumban, ahol végül végezte. Nem pont ilyennek képzelte. Nem is a sötét szenvedések erdeje, mint a kedvenc sorozatában, nem is a fehér semmi, mint a mesében, csak egyszerűen nem így. Miért éppen Budapest lenne a purgatórium? Túl sok a megválaszolatlan kérdés. Amire pedig mégis választ kap, a lehető leglohasztóbb. A lány inkább abba a hitbe szeretné ringatni magát, hogy a város egyik intenzív osztályán fekszik, égési sérülései vannak, csövek lógnak előle minenütt, és bekövetkezett az egyik legrettegettebb dolog, amitől valaha is tartott: úgy vetkőztették le, hogy borostás a lába.
 - Tudom, hogy most őrültnek néz, de tudnom kell, milyen évet írunk!
 - 1938. - igen, Blankára már tényleg úgy nézett a nő, mint aki eszét vesztette. Cigarettára gyújtott, és faképnél hagyta a lányt.

Blanka percekig megsemisülve bámulta maga előtt a macskaköveket. Ezen már elfejeltett meglepődni. Egy kósza könnycsepp csordult végig az arcán, aztán felpattant a padról, magához rántotta a táskáját, és rohanni kezdett. Autók dudáltak rá, de az sem érdekelte volna, ha elütik. Ha álmodik, abban ne halhat meg.
Egészen a Duna partjáig szaladt. Újra egy padra vetődött, és egy ideig csak az embereket figyelte. Mindenütt öltönyös férfiak és kosztümös nők sétáltak, ő pedig csak pihegett farmerban és a vékony kabátjában.
A vízbe bámult. Órákig csak nézte, ahogyan a lusta szellő fodrozatokat rajzol a vízre. Szóval ez már hetven évvel ezelőtt is ilyen gyönyörű volt. Aztán felbukkant egy fej.

Prológus

Hey, sweeties!
Ezennel megnyitja kapuit a blog, amiről már a facebook-on beszéltem. Ez azért is nagy szó, mert a környezetemben egy, azaz egyetlen egy számítógép, vagy laptop sem működik, szóval most is éppen telefonról pötyögök.
Hogy ez meddig marad így, nem tudom, de ennek fényében kérek elnézést az esetleges bakikért.
Nem is ragozom tovább, remélem tetszik a legújabb agymenésem, amire különösen azért vagyok büszke, mert még nem olvastam ilyesmit más blogon, de persze ez nem azt jelenti, hogy nincs. :-)
Enjoy, sweeties! Kommentelni, pipálni ér! :-)

A természeti katasztrófák általában a várt eredményt hozzák. 

Jön egy tornádó, egy hurrikán, egy cunami, és letarol mindent. Emberek keze munkája, sokévi küzdelmes harc, rengeteg pénz, nem ritkán emberéletek. Ez az, ami minden katasztrófa tarifája. A kötelező gyakorlat végterméke. A katasztrófa trófeája. Mint egy tornagyakorlat kötelező elemei.

A bárányfelhők eltűnnek. Az ég beborul. A tavaszi szellőből lassan erős fuvallat, aztán viharos lökések lesznek. Az első esőcseppek lassan hullnak alá, egyre sűrűbben, sötétre festve az utakat, a földet, mindent. Jönnek a hangosabbnál hangosabb, félelmetes dörgések. Mindenki tudja, hogy valójában később érkeznek, mint a villám, de a hang gyorsabb, mint a fény. Ebbe persze akkor senki sem gondol bele. Nemsokára megérkeznek az első elektromos kisülések, a villámok. Ott és akkor csapnak be, amikor és ahol senki sem számít rájuk. Mező közepén, házak tetején, vagy éppen egy egyszerű kerti törpébe. Az emberek menekülnek, és igyekeznek olyan helyen kivárni a vihar végét valahol, ahol biztonságban vannak. 

Persze, egy vihar égzengéssel elvonul, és legfeljebb a szél okoz károkat, vagy éppen a villámcsapások, de senki sem gondol rájuk akkora félelemmel, mint egy hurrikánra. 

Nem úgy két ember, akik annak a bizonyos novemberi éjjelnek nem tulajdonítottak semmiféle különleges figyelmet. Pedigk kellett volna. 

Ott volt például Erdős Blanka. Egy kis lakást bérelt Pesten, a belvárosban az egyik barátnőjével. Hajnali kettő volt, véget ért a műszaka, és csak szeretett volna minél előbb hazaérni. A munkatársai szóltak, hogy kicsit várjon az indulással, mert iszonyatos égzengés közeledik, de nem hallgatott rájuk. Ha siet, elkapja a Sleepy Hollow ismétlését, és még ébren találja a lakótársát is, hogy váltsanak pár szót. Fogta hát, felhajtotta a gallérját, sapkáját mélyen a homlokára húzta, és hazaindult. A ballonkabát, amit a délutáni melegre választott, már kevésnek bizonyult, a kalap, amit viselt, inkább volt kiegészítő, mintsem melegítene. 

1720 kilóméterrel arrébb Harry Styles London utcáin indult haza. Vörös hajszálcsíkos öltönye semmit nem védett a szél ellen. Hunyorogva indult útnak, szorosan összefogva az öltönyzakót a mellkasán. Hívhatott volna taxit, vagy kocsit, ami hazaviszi, de kicsit becsípett, inkább gyalogolt. Amúgy sem lakik messze, és a holnap reggeli interjúra szeretett volna emberi fejjel megjelenni. 

Amire egyikük sem számított, az a villám volt. 

Az első pár kilométerrel arrébb, mellettük csapódott be, így csak arra volt jó, hogy megijessze őket. 

A második pontosan 200 méterrel arrébb villant, amitől mindkét fiatal kis híján halálra rémült, és sietősebbre vette a hazamenetelt.

Percekig nem történt semmi. Ám következő villanás mindkét ember számára meghatározó volt. Harry egy HURTS dalt dúdolt, amit utoljára hallott a bulin, és azon gondolkodott, hogy a fél grillcsirke megvan még-e a hűtőjében, amit tegnap Niall otthagyott. 

Blanka egészen másra gondolt. Kíváncsi volt, vajon hogy szinkronizálták le a legújabb kedvenc sorozatát. Utálta a szinkront. Tönkreteszi a párbeszédeket. Nagyon kevés jó szinkron van. Talán a Sissy-é az egyetlen, amit sikerült úgy adaptálni, hogy visszaadja a történetet, a szereplők jellemét, a cselekményt. 

Normális esetben a villám, ami pillanatokkal később Blankába és Harrybe csapott, meg kellett volna, hogy ölje a két fiatalt. 

De egészen más dolog történt.