Prológus

Hey, sweeties!
Ezennel megnyitja kapuit a blog, amiről már a facebook-on beszéltem. Ez azért is nagy szó, mert a környezetemben egy, azaz egyetlen egy számítógép, vagy laptop sem működik, szóval most is éppen telefonról pötyögök.
Hogy ez meddig marad így, nem tudom, de ennek fényében kérek elnézést az esetleges bakikért.
Nem is ragozom tovább, remélem tetszik a legújabb agymenésem, amire különösen azért vagyok büszke, mert még nem olvastam ilyesmit más blogon, de persze ez nem azt jelenti, hogy nincs. :-)
Enjoy, sweeties! Kommentelni, pipálni ér! :-)

A természeti katasztrófák általában a várt eredményt hozzák. 

Jön egy tornádó, egy hurrikán, egy cunami, és letarol mindent. Emberek keze munkája, sokévi küzdelmes harc, rengeteg pénz, nem ritkán emberéletek. Ez az, ami minden katasztrófa tarifája. A kötelező gyakorlat végterméke. A katasztrófa trófeája. Mint egy tornagyakorlat kötelező elemei.

A bárányfelhők eltűnnek. Az ég beborul. A tavaszi szellőből lassan erős fuvallat, aztán viharos lökések lesznek. Az első esőcseppek lassan hullnak alá, egyre sűrűbben, sötétre festve az utakat, a földet, mindent. Jönnek a hangosabbnál hangosabb, félelmetes dörgések. Mindenki tudja, hogy valójában később érkeznek, mint a villám, de a hang gyorsabb, mint a fény. Ebbe persze akkor senki sem gondol bele. Nemsokára megérkeznek az első elektromos kisülések, a villámok. Ott és akkor csapnak be, amikor és ahol senki sem számít rájuk. Mező közepén, házak tetején, vagy éppen egy egyszerű kerti törpébe. Az emberek menekülnek, és igyekeznek olyan helyen kivárni a vihar végét valahol, ahol biztonságban vannak. 

Persze, egy vihar égzengéssel elvonul, és legfeljebb a szél okoz károkat, vagy éppen a villámcsapások, de senki sem gondol rájuk akkora félelemmel, mint egy hurrikánra. 

Nem úgy két ember, akik annak a bizonyos novemberi éjjelnek nem tulajdonítottak semmiféle különleges figyelmet. Pedigk kellett volna. 

Ott volt például Erdős Blanka. Egy kis lakást bérelt Pesten, a belvárosban az egyik barátnőjével. Hajnali kettő volt, véget ért a műszaka, és csak szeretett volna minél előbb hazaérni. A munkatársai szóltak, hogy kicsit várjon az indulással, mert iszonyatos égzengés közeledik, de nem hallgatott rájuk. Ha siet, elkapja a Sleepy Hollow ismétlését, és még ébren találja a lakótársát is, hogy váltsanak pár szót. Fogta hát, felhajtotta a gallérját, sapkáját mélyen a homlokára húzta, és hazaindult. A ballonkabát, amit a délutáni melegre választott, már kevésnek bizonyult, a kalap, amit viselt, inkább volt kiegészítő, mintsem melegítene. 

1720 kilóméterrel arrébb Harry Styles London utcáin indult haza. Vörös hajszálcsíkos öltönye semmit nem védett a szél ellen. Hunyorogva indult útnak, szorosan összefogva az öltönyzakót a mellkasán. Hívhatott volna taxit, vagy kocsit, ami hazaviszi, de kicsit becsípett, inkább gyalogolt. Amúgy sem lakik messze, és a holnap reggeli interjúra szeretett volna emberi fejjel megjelenni. 

Amire egyikük sem számított, az a villám volt. 

Az első pár kilométerrel arrébb, mellettük csapódott be, így csak arra volt jó, hogy megijessze őket. 

A második pontosan 200 méterrel arrébb villant, amitől mindkét fiatal kis híján halálra rémült, és sietősebbre vette a hazamenetelt.

Percekig nem történt semmi. Ám következő villanás mindkét ember számára meghatározó volt. Harry egy HURTS dalt dúdolt, amit utoljára hallott a bulin, és azon gondolkodott, hogy a fél grillcsirke megvan még-e a hűtőjében, amit tegnap Niall otthagyott. 

Blanka egészen másra gondolt. Kíváncsi volt, vajon hogy szinkronizálták le a legújabb kedvenc sorozatát. Utálta a szinkront. Tönkreteszi a párbeszédeket. Nagyon kevés jó szinkron van. Talán a Sissy-é az egyetlen, amit sikerült úgy adaptálni, hogy visszaadja a történetet, a szereplők jellemét, a cselekményt. 

Normális esetben a villám, ami pillanatokkal később Blankába és Harrybe csapott, meg kellett volna, hogy ölje a két fiatalt. 

De egészen más dolog történt.