2015. szeptember 21., hétfő

7. jelenet - Édes csend

Hey, sweeties!A hétfőim újabban Paliéi. Szabadnapom van ilyenkor, szépen, nyugodtan elsétálok hozzájuk, és kibeszélem magamból ami bánt, örömet okoz, vagy éppen bosszant. Nem vagyok benne biztos, hogy nekem örülnek a legjobban, de önző módon kisajátítottam őket.
Ezért a hétfőt valami másnak is adom; azon túl, hogy Nekik viszek csokrot, nektek is hozok valamit, méghozzá egy újabb jelenetet. Így végre valami rendszer kerül a gépezetbe, és talán összeszedettebb lesz az emlékezés.
Enjoy, sweeties!






A Duna habjai békésen fodrozódtak a fekete éjszakában. Vékony aranyló csíkot csupán a közvilágítás fényei adtak a vizen, élő Van Gogh festménnyé változtatva a Fekete-tenger felé rohanó folyót. Erdős Blanka zsebében tördelte az ujjait, és azon gondolkodott, miért viselkedett vele így Harry. Már rég nem haragudott rá, ennek ellenére nem akaródzott neki hazamenni, újabb cigarettára gyújtott, és leült egy padra. Jó félóráig csendesen kémlelte a vizet, és a fiú szavain töprengett. Az nem lehet, hogy igaza legyen. Még a feltételezés is sértő, a gondolat is bűnös, hogy ilyesmivel azonosítsa a bálványát. Jávor Pál nem lehet az az ember, aki minden filmjében más nőnek udvarol a színfalak mögött. Az az ember, akit ő ismer nem lehet ilyen, mégcak hallomásból sem. 
A férfi, aki az ő képzeletében létezik, a legszerethetőbb, a leghűségesebb, aki kevesebb, mint öt év múlva menekülteket bújtat, kiáll a feleségéért, és a gyengék oldalán szólal fel. 

- Szabad leülnöm? - kérdezte egy hang a sötét éjszakában. A lány ijedten rezzent össze, és a forrása felé fordult. A gyér világítás aranyló glóriát vont köré; Ő volt.
- Tessék.
-  Miért ül egy fiatal lány éjnek évadján egy padon, ahol egyetlen társasága csak a csendesen csobogó Duna?
- Már nem vagyok egyedül - tért ki a válaszadás elől Blanka.
- Ez igaz - bólintott a férfi, és cigarettára gyújtott.
- Maga mit keres itt?
- Gyakran kijövök. Mikor senki sem lát, magam lehetek a gondolataimmal.
- Valami ilyesmit csinálok én is.
- Megengedi, hogy csatlakozzak?
- Persze, szívesen hallgatok magával - csúszott ki a lány száján.Ijedten kapta kezét a szája elé, de addigra a vallomás már ott visszhangzott kettejük között. 
- Én is szívesen hallgatok magával - csendesen üldögéltek, a másodpercekből percek, órák lettek, mire feleszméltek, a folyó hullámain Van Gogh helyét turneri napsugarak váltották fel, csodálatos pasztellszíneket festve a vízre. 
- Még szerencse, hogy szabadnapom van - szólalt meg mélán Blanka.
- Nekem is.
- Igazán? Úgy képzeltem, maga sosem pihen.
- Sosem - helyeselt Jávor. - De néha meg kell állni, nehogy elszalasszuk a világ csodáit - most először nézett a lányra, mióta a padon ültek. Furcsa kettősség gyült a szívében. A gondolat, hogy most azonnal ott kéne hagynia a lányt, egyre hangosabban vert éket a fejében. Tudta, hogy végtelen lavinát indít el, ha akár csak egy perccel tovább is a társaságában van. Neki otthon felesége van, akit rajongva szeret, aki nemsokára felkel, és reggelit csinál neki. Aki, ha hazaér, eszébe sem jut megkérdezni, hol járt egész éjszaka. Ugyanakkor nem tudta otthagyni ezt az angyali csodát. Blanka valami olyan misztikumot, és megfejtenivalót hordozott a lényében, amit neki feltétlenül ki kell találnia, ami után addig kell kutatnia, mígnem olyan örömmel fel nem tárhatja a titkokat, akárcsak a felfedezők, akik először léptek fáraók sírjaiba.

Egy jóbarátja, Zilahy írt hasonló érzelmekről a Halálos Tavasz c. könyvében. A férfi, a harmincas évei elején járó, a világát kereső ifjú első pillantásra ragaszkodni kezd a huszonéves lányhoz, akinek még a nevét se tudja, de azt igen, hogy minden apró részletét meg kívánja fejteni. Olyan hévvel kutatja a lányhoz vezető utat, hogy közben magáról is elfeledkezik, csak a cél lebeg a szeme előtt; a vágyott személy közelsége.
Ő pontosan ezt teszi most. Nem véletlenül van itt. A legnagyobb titokban ráállított Blankára egy kellékes fiút, aki hazáig követte, aztán megüzente a címét a színésznek. Jávor kocsit rendelt, és órákig várakozott a ház előtt, míg a lány alakja megjelent az ajtóban. Ijedtében elfordult, és várta, hogy Blanka gyors léptekkel az ellenkező irányba induljon. Feltünés nélkül követte a partra. Messziről csodálta még akkor is, mikor már levetette magát egy padra, az Ő padjára, aztán végül összeszedte minden bátorságát, és melléült. 

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ez a részlet is! (: Érdekes, hogy Jávor Pál, így érdeklődik a lány iránt, bár bennem megszólalt egy jeladó, hogy 'Hahó, a jövőből jött, Pál!' - mondtam magamban, majd le is írtam ezt neked. <3 :D Várom a következő részt! Sok sikert neked a továbbiakban! (: Várom sok szeretettel a következő jelenetet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a kedves szavakat, igen, megvan az oka, hogy Jávor érdeklődik, hiszen érzi, hogy Blanka valami különleges dolog. :-)
      A következő jelenetre talán már nem is kell olyan sokat várni! ;-)
      XxX

      Törlés